Köszöntjük leendő és régi partnereink körében.
Engedje meg, hogy elöljáróban néhány szót ejtsünk magunkról az öntömjénezés látszatát elkerülve, ahogyan azt a cégismertetőkben már megszokhatták.
A TRAEX-BAU KFT. és munkatársai több, mint 10 éve segítik a rovarok ellen küzdők, szúnyoghálózók és árnyékolók szakmai táborát, és tanúi voltak az ez idő alatt történt változásoknak és fejlődésnek . Figyelemmel kísérik és követik a magyar piac alakulását és ellentmondásait, próbálják a külföldi piacok újdonságait honosítani , ha nem is mindig sikerrel de töretlen lelkesedéssel.
Gondos válogatás és értékelés után választjuk ki szállítóinkat és reméljük, hogy a gyártók, a viszonteladók és a végfelhasználók is elégedettek a - minőség és az ár viszonylatában - a termékeinkkel.
Célkitűzésünk, hogy termékeink jó minőségével, állandó
frissítésével és bővítésével elnyerjük vásárlóink
bizalmát, elismerését, megbecsülését és talán a barátságát
is.
Néhány szó termékeinkről:
Genius szúnyogháló rendszerek- cégünk a Genius
Group kizárólagos képviselője Magyar -országon és a környező
országokban, mely cégcsoportosulás Európa és az USA egyik
legnagyobb és legeredményesebb rendszergyártójának számít.
Az általunk forgalmazott termékek megfelelnek az Európai Unió
összes előírásának és követelményének, csak olyan anyagból
készülnek melyek UV és korrózióállók és megfelelnek az EU
garanciális feltételeinek. A gazdag szín- és méretválaszték,
a különböző szerelési lehetőségek és opciók minden igényt
kielégítenek, lehetővé teszik a gyors és pontos gyártást
és szerelést akár a helyszínen is.
PVC szalagfüggönyök, ipari kapuk és térelválasztó
rendszerek- alkalmazásuk rendkívül széleskörű, üzemben
tartásuk, kezelésük és karbantartásuk egyszerű, a modern árumozgatás,
raktározás és logisztika elengedhetetlen kellékei. Használatukkal
jelentős energia megtakarítás érhető el. Bizonyos iparágakban
a szabványügyi előírások kötelezővé teszik a felszerelésüket.
Könnyűszerkezetes ipari sátrak és csarnokok -
mobilitást és rugalmasságot biztosítanak, mely
elengedhetetlen a raktározás, gyártás és a kereskedelem területén.
A fedett területek növelése vagy gyors átcsoportosítása, igény
szerinti raktárfelületek kialakítása a modern ipari gazdálkodás,
de akár a mezőgazdaságban is nagyon fontos tényező lehet.
Megemlítendő a hagyományos építkezési rendszerekhez képest
a könnyűszerkezetes építkezés költségkímélő mivolta,
gyors és könnyű szerelése, hosszú élettartama. Alumínium
tartó-, PVC héj-szerkezeteink megfelelnek az EU építési és
tűzvédelmi előírásainak.

A GENIUS rolós szúnyogháló rendszerbe építhető fék
A rolós rendszerbe építhető fék a felhasználónak
biztonságot és nyugalmat biztosít.
A fő ok amiért érdemes elhelyezni a féket az, hogy nincs többé
becsapódás amikor a kiakasztás után elengedjük a fogantyút.
A fék segíti a rendszer tökéletes és sima működését.
Fontos előny, hogy a fék a már meglévő GENIUS rendszerekbe
utólag is beépíthető.
![]() |
Jellemzői:
|
| A felszerelt fék és a hozzátartozó rugó jelenti az összeköttetést a tengely és a tokvégzáró elem között. | ![]() |
![]() |
A fék illeszkedik a rovarhálós tengelybe és a tokvégzáró elemhez, ahogyan a rugós rész is illeszkedik a tok másik végén a végzáró műanyaghoz. |
A rolós rendszerbe építhető fék hasznos a rendszer kíméletes
és korszerű működéséhez. Ajánlatos azért, hogy megoldjuk
a biztonságos használat problematikáját és csökkentsük a háló
visszahúzódásának sebességét, ha a fogantyút elengedjük
PVC ipari kapu és térelválasztó rendszerek
A cégünk által forgalmazott termékek felhasználhatók
ipari csarnokokban, raktár épületekben, egyéb ipari létesítményekben
és hűtőházakban külső és belső nyílászáróként, válaszfalakként
és térelhatárolóként. A hatályos szabványügyi, biztonsági
és tűzvédelmi előírásoknak megfelelnek. A PVC IPARI KAPU
RENDSZER megkönnyíti a közlekedést az ajtóknál, miközben
megakadályozza a meleg (hideg) levegő áramlását. A nyitás
és a zárás automatikusan vagy mechanikusan történik.
Hajtogatott rendszerű ipari kapu

Az automatikusan működő flexibilis hajtogatott rendszerű ajtó használható kis és egészen nagy méretű ajtónyílásoknál is. Alkalmazható külső és belső ajtóként egyaránt. A mozgatása automatikus rendszerrel történik.
Rolós ipari kapu

A gyors legördülő rolós ajtó használata kis és közepes ajtónyílásoknál praktikus. Elsősorban épületen belüli használatra javasolt technológia, de külső ajtóként is alkalmazható . A mozgatása automatikus rendszerrel történik.
PVC lengőajtó

Igen jól hasznosítható olyan helyeken ahol intenzív belső közlekedés zajlik. Különleges rendszere ellenáll a deformáló hatásoknak. A lágy ajtótábla lehet átlátszó vagy színezett, igen erős műanyagból vagy gumiból készül. A nyitás történhet mechanikusan vagy automatikusan.

PVC határolófal

A PVC határolófal elválasztja egymástól az egyes munkaterületeket, használható kül és belterületen egyaránt. A belső térben alkalmazva védelmet nyújt a por és zaj hatásokkal szemben. Kültéri alkalmazás esetén garantált a hőszigetelő képessége.
Ajtóvezérlési technikák:
mozgásérzékelős
távirányítású
mikrohullámú radar
mechanikus.

Nyitás/zárás sebessége: 0,5/1,2 m/sec. A flexibilis
panelek M2-es tűzálló osztályba sorolt polyester anyagból készülnek.
A közlekedés megkönnyítése és a fényáteresztés érdekében
célszerű az ajtó illetve oldalfal panelekbe átlátszó PVC
ablakokat beépíteni.
Az ajtó keretrendszer acélból készül különböző kivitelezésben:
galvanizált, szinterezett vagy inox.
Hőfogó, rakodó portálhoz

Teher rakodó kapukhoz szerelhető szigetelés, amely nem akadályozza a járművek közlekedését, ugyanakkor csökkenti a meleg levegő kiáramlását a helységből. A keretszerkezet acélból készül, amelyhez fekete színű, tűzálló, vászon belső szerkezettel megerősített gumitáblák csatlakoznak.
Macska, kis és közepes kutya részére szúnyoghálós lengőajtó
Szúnyoghálós nyíló és tolóajtóra ajánljuk legújabb termékünket a macska és kutya szúnyoghálós ajtót. A meglévő szúnyoghálós ajtókra utólagosan is felszerelhető.
Az ajtó, könnyű műanyagból készült lengőajtó, melyet az állatok kis nyomással is ki tudnak nyitni.
Felszerelése egyszerű és gyors, egy késen kívül nem igényel más szerszámot.
Lengő ajtó nyílás méretek:
![]() |
![]() |
Nagyobb testű kutyáknál célszerű a speciális 'PetScreen' hálót használni hétszer erősebb mint a hagyományos üvegszálas rovarháló.
A már meglévő rovarhálós ajtóba is be lehet építeni nem szükséges a komplett rovarhálós ajtó csere.
Könnyűszerkezetű ipari sátrak és csarnokok
Megnövekedett a szezonális árú mennyisége?
Kevés a hely?
A gyártóterületet vagy az eladóteret hirtelen meg kell növelni akár időlegesen is?
Szeretné rendezvényeit időjárástól függetlenül megtartani?
Erre a legjobb megoldás egy könnyen és gyorsan felállítható könnyűszerkezetes raktársátor, rendezvénysátor vagy raktárcsarnok.
Ha megváltozott az igénye egyszerűen áthelyezzük Önnek.
Bérelhető vagy megvásárolható, a vásárlás hitelre is történhet, melyhez cégünk igény szerint segítséget nyújt.
A tökéletesen egymással összeilleszthető különböző
rendszer-elemek lehetővé teszik, hogy gyorsan és biztonságosan
építsünk 5 m fesztávtól akár 20 m fesztávig, vagy afelett
is különböző oldalmagasságú csarnokokat tetszőleges hosszúságban.

Az alátámasztás nélküli terek biztosítják a terület
100%-os kihasználhatóságát.
Szükség szerint a csarnokok egymás mellé többhajósan is felállíthatók.
Sátraink és csarnokaink ellenállóak az időjárás viszontagságaival
szemben, igény szerinti kialakításban vihar és hóteher
biztosak.
A cégünk által forgalmazott ipari bejáratok és kapuk a könnyűszerkezetes
felépítményeknél is alkalmazhatóak és minden igényre
megoldást nyújtanak.
A "flexibilis és időszakos tér" lehetővé teszi, hogy mindig a hely és a helyzet ura maradjon.
Naphálók
A PHIFER és a COPACO SCREEN SHADOW üvegszálas napvédő háló rendszerek.
![]() |
Közkedvelt a SCREEN üvegszálas napvédő háló, amelyet nem csak a háztulajdonosok, de a mérnökök és építtetők is előnyben részesítenek más napfényszűrő rendszerekkel szemben nagy hatásfokú fény és hő visszaverő tulajdonsága miatt. A termék előnye, hogy valamennyi típusú nyílászáróra könnyen felszerelhető akár fix akár rolós kivitelben. A SCREEN hálórendszer kiváló minőséget garantál elérhető áron. Alkalmazási területe széleskörű: nagyobb üvegfelületeken, télikerteknél, tetőtéri ablakoknál, stb.) |
A SCREEN SHADOW üvegszálas napvédő háló tulajdonságai
![]() |
A SCREEN SHADOW üvegszálas napháló rendszer kívülről árnyékoló funkciót lát el, ugyanakkor a helyiségben biztosítja a természetes fényviszonyokat. Változatos színekben kapható, esztétikus külseje harmonizál az épület külső megjelenésével. UV álló, különleges szövése alkalmassá teszi a hagyományos rovarhálók helyettesítésére is. A háló néhány centiméterre van az ablak felületétől, más fényszűrő rendszereknél tapasztalható hátrányokkal nem kell számolni. |
![]() |
![]() |
Ellentétben más belső napfényszűrő eszközökkel, (függöny, sötétítő, roló, stb.) amelyek magukba szívják a napfény melegét és a belső tér felé sugározzák a SCREEN üvegszálas napvédő háló akár a napfény 70%-át is kiszűri, így az ablak nem melegszik fel és nem bocsát fölösleges hőmennyiséget oda, ahonnan éppen kirekeszteni kívánjuk a meleget.
Nyílóajtók
![]() |
Az ARAKNIS alumínium keretek egész Európában ismertek, úgymint a legpraktikusabb és legsokoldalúbb szúnyogháló ajtók. Mindössze négy alapprofilból összeállítható egy ajtó az igényeknek megfelelően. Még a legnagyobb ajtónyílásra is megfelelő védelmet és jó megoldást kínál. Az ajtó összeállítása a profilok 90˙-os darabolása révén egyszerű és rövid időt vesz igénybe. Az ajtószárnyak száma és a nyílás irány választható a képeken bemutatott lehetőségek szerint. |
Új szúnyoghálós ajtótípusunk befogadó keret nélküli, hagyományosan az ajtókeretre rögzíthető. Az ajtókeret profilt belső alumínium sarokelemmel oldottuk meg az eredeti műanyag sarok helyett. Az eredeti zsanér formáján is változtattunk, hogy az ajtókeretre szemből lehessen rögzíteni.
Az új típus előnyei:
Speciális ajtótípusunk a lengőajtó. Ez a modell mind két irányból nyitható és az ajtószárny automatikusan záródik.
Néhány példa a lehetőségekből:
![]() |
![]() |
![]() |
||
| Dupla ajtó | Három részes ajtó | Négy részes ajtó |
Egy ajtószárny maximális mérete 100 cm x 250 cm
Szimpla szárnyú ajtó maximális mérete 110 cm x 250 cm
Plissé
A plissé szúnyoghálós ajtó, a jövő technológiája. Japán mérnökök fejlesztése alapján került Európába. Különleges kialakításának köszönhetően igen nagy kiterjedésű nyílásoknál is könnyen beépíthető.
Előnyei más rendszerekhez képest:
A plissé ajtó másik nagy előnye a "vonat technológia", melynek segítségével több ajtórészt lehet egymáshoz kapcsolni és ezáltal 5-6 m széles nyílásokat is elláthatunk szúnyoghálóval.
![]() |
![]() |
PVC lengőajtó
PVC lengőajtó megoldások:

Tájékoztató jellegű árak TRAEXFLEX típusú ipari flexibilis lengőajtóra
| Jellemzők az alap típusra:
|
|
A lengőajtó beszereléséhez szükséges fogadó falnyílás kialakítása a megrendelő feladata.
![]() |
Rolós rendszerek
A GENIUS rovarháló rendszer értékes kiegészítője a lakberendezésnek, akár hygéniai akár kényelmi szempontokat helyezünk előtérbe. Ezen szempontoknak megfelelően írja elő az Európai Egyesülés a rovarok elleni védekezés szükségességét vendéglőkben, szállodákban, és az élelmiszergyártás minden területén (EG 93/43).
A GENIUS rendszerek megjelenése óta mind a szerelésben, mind a felhasználás terén ez a legpraktikusabb és a legfunkcionálisabb rendszer a piacon. Különböző kiegészítők állnak rendelkezésre, melyek a rendszer flexibilitását minden szerelési módban biztosítják.
A GENIUS rolós rendszer alapvető elemei:
Cégünk az európai piactól eltérően ezeket az összetevőket külön-külön is értékesíti, azok elemenként is megvásárolhatók.
Ezekből az alaprészekből rakhatók össze a következők:
![]() |
![]() |
A rolótok is különböző méretekben áll rendelkezésre: 36 mm, 41 mm, 46 mm.
Ez a nagy választék lehetővé teszi az igények teljes kielégítését, és a különböző megoldások egymással történő variálhatóságát.
A szerelési folyamat nagy előnye más rendszerekhez képest a minimális szerszám igény, az egyszerű és gyors összeállíthatóság. Az előnyökből adódik, hogy a gyártási költség alacsony és így a termék kedvezőbb áron kerülhet a felhasználóhoz.
Soft System
| A SOFT SYSTEM fontos jellemzője, hogy a
nyitáskor nem szükséges teljesen a rolótokig nyitni
az ajtót ahogyan azt a jelenlegi rolós rendszereknél
megszokhattuk hanem az bárhol tetszés szerint megállítható.
Ennek a technológiának a segítségével nagyobb méretű
ajtóra is rászerelhető, hiszen a toló ajtóhoz hasonló
módon lehet kezelni. A toló ajtó rendszerhez képest a
SOFT SYSTEM nem foglal el sok helyet az ajtónyílásban.
Ahol idősebbek és gyermekek laknak ott kimondottan hasznos és ajánlott az alkalmazása, hiszen könnyű és egyszerűbb a kezelése, mint a hagyományos rolós ajtóké. |
![]() |

Térelválasztó rendszerek
PVC határolófal

A PVC határolófal elválasztja egymástól az egyes munkaterületeket, használható kül és belterületen egyaránt. A belső térben alkalmazva védelmet nyújt a por és zaj hatásokkal szemben. Kültéri alkalmazás esetén garantált a hőszigetelő képessége.
PVC szalagfüggöny

Ezeknek az elemeknek könnyű és gyors a felszerelése, kis és nagy felületű nyílásokra is alkalmazhatók. Garantálják a különleges átlátszóságot és fényáteresztő képességet. Elválasztják egymástól a poros és zajos helységeket. Ellenállóak az igen alacsony hőmérséklettel szemben is. (max. -60 C°)
Hőfogó, rakodó portálhoz

Teher rakodó kapukhoz szerelhető szigetelés, amely nem akadályozza a járművek közlekedését, ugyanakkor csökkenti a meleg levegő kiáramlását a helységből. A keretszerkezet acélból készül, amelyhez fekete színű, tűzálló, vászon belső szerkezettel megerősített gumitáblák csatlakoznak.
A MULTINET tolóajtó rendszerek
A MULTINET tolóajtós rovarháló rendszer egy sokoldalú
termék, amely változatosan - fix vagy eltolható formában -
telepíthető egytől akár négy ajtószárny méretűre is, néhány
egyszerű alkatrész felhasználásával. A sokoldalúan hasznosítható
alaprendszer révén még nagy nyílásfelületek is beboríthatók,
például: teraszoknál, úszómedencéknél, télikerteknél stb.
A MULTINET profilokkal könnyen és gyorsan lehet elkészíteni
egy toló ajtót. A profilokat 90o-ban kel elvágni, az összeszerelés
is egyszerű, kevés szerszám szükséges és rövid időt vesz
igénybe.
A rendszer a homlokzat megváltoztatása nélkül látja el a nyílások
védelmét, megbízhatósága esztétikus megjelenéssel párosul.
Néhány példa a lehetőségekből:
![]() |
![]() |
![]() |
||
| Dupla tolóajtó | Hármas sínrendszeren a három tolóajtó | Dupla sínrendszeren négy tolóajtó |
Egy ajtószárny maximális mérete 120 cm x 250 cm
Tömítő kefék
| Ez a legmodernebb technológiával gyártott, időjárás és UV álló tömítő kefe, mely tökéletesen megfelel a modern építészet legkeményebb elvárásainak. A termékeket a gyártó szigorú tesztelés után hozza forgalomba, amelyek a legspeciálisabb technikai követelményeket is kielégítik. Bármilyen anyagú ablakra és ajtóra felszerelhetők, valamint redőnyök és rolós szúnyoghálók lefutó profiljaiba is beépíthetők. | ![]() |
Tulajdonságai:
|
![]() |
Speciális termékünket a rolós szúnyogháló- és napháló rendszerekhez fejlesztették ki. A már forgalomban lévő rendszereknél alkalmazható. Nagy előnye, hogy külső behatás ellenére sem engedi kimozdulni a hálót a lefutó profilból. |
![]() |
Elérhetőségünk
Barta Judit ügyvezető |
Kornidesz Gábor értékesítési munkatárs |
Gyártás, raktár
|
||||
![]() |
1112 Budapest Kőérberki út 36. |
3525 Miskolc Posta utca 11. |
Ordacsehi
|
|||
![]() |
+36 (1) 249-95-03 +36 (30) 203-30-92 +36 (1) 249-95-06 |
+36 (46) 404-635 +36 (30) 203-30-82 |
+36 (30) 942-00-92 | |||
![]() |
infobudapest | infomiskolc | banko |